Tanulmányomban egy határvidéket-határjelenséget vizsgálok: a holokauszt idején az akkor Magyarországhoz tartozó soknemzetiségű Kárpátalján ért majdnem a végéhez a zsidó kultúra. A ma Ukrajnához tartozó Kárpátalján napjainkban a magyar kultúra végóráinak lehetünk tanúi. A Washington D. C. székhelyű United States Holocaust Memorial Museum (USHMM) megbízásából a pandémia előtt sok tucat interjút készítettünk úgynevezett szemlélőkkel (bystander), akiknek még van emlékük a zsidókkal való együttélésről. A főleg magyar, de részben ukrán és ruszin nyelvű beszélgetésekből kirajzolódni látszik, miként rakódik egymásra a sokféle üldöztetés. Egy magyar interjúalanyunk ezt úgy fogalmazta meg, hogy a zsidókkal pár évvel korábban történt meg az, ami később velük.

Bár e kijelentés sok tekintetben nem állja meg a helyét, jól jellemzi a visszaemlékezések struktúráját. A sok interjú közül itt egy olyat ismertetek, amelyben jellemzően keveredik a zsidók iránti személyes rokonszenv és a keresztény vérvád.

The study investigates a border area and phenomenon: during the Holocaust at the multiethnic Zakarpattia region which was at that time part of Hungary, Jewish culture almost came to its end. The final hours of Hungarian culture of the region, part of Ukraine, might be witnessed. Commissioned by the United States Holocaust Memorial Museum (USHMM) prior to the pandemic, several interviews were made with bystanders having memories of living together with Jewish people. Dialogues mainly in Hungarian and partly in Ukrainian and Ruthenian languages reflect how the different types of persecutions were layered in the lives of people. As one of the Hungarians interviewed put it, the same happened to them as had been done to Jewish people a few years earlier.  Although this is not completely true, still illustrates well the structure of remembering. This interview, selected from among the others, reflects a mixture of personal sympathy towards Jewish people with the blood libel of Christianity.